Gerő Enikő

Passion pour chocolat. Ide nekem a sztracsatellás  Heidi csokoládét!

Kinde Annamária: Mondhatatlan. Nagyváradi Ady Társaság, Nagyvárad, 2006. 

Annyira, de annyira örültem a feladatnak, a Mondhatatlan c. Kinde-kötet recenziójának. Egy jó cím - gondoltam. Van benne fegyelem, realitás (vagy mifene) érzék, költői (ön)leszámolás, ellen-líra, és, istenem, hátha-hátha van benne (ön)irónia is.

A cím azonban csupán a psziché, a „belső titok" mondhatatlanságára utal, a szöveg maga, nagyon is mondható. Valamikor erre a fajta lírára mondták, hogy „veretes", láthatólag viszi a dallam, a hangzás Kindét, és természetesen (mint eddig is) ragaszkodik a formákhoz. Ezek amolyan mondani való versek.

Ez a mondhatóság teremt feszültséget is: annyira könnyen adják magukat a képek, annyira kéznél lévő és plasztikus az, amit a kötet tartalmaz, hogy már-már önmagát vonja kétségbe. A félelem és a szorongás versei előre gyártott, újrahasznosított, fogyasztóbarát csomagolásban. Nincs kétely, nincs törés, nem hozza az ismeretlenből a félelmet, nem boncolgatja, nem hagyja kiszámíthatatlan pályán működni. Ezekben a versekben az emészthetetlent is a már ismerős nyugalmával lehet emészteni.

Annyira adys (megyünk a bálba!), annyira józsefattilás (Apu, kerítsünk kereket / ha nem csináltunk gyereket): lehet-e bármit mondani még, minden kontextusba van helyezve, és mindent predesztinálnak az alpszövegek. Kindének végülis (majdnem) sikerül mondania valami kindést, és láthatólag nem ott, ahol számít rá:

Elő-előbukkan a versekből egy sajátos test-szöveg, és már-már megszületik egy saját perspektíva, az én-tapasztalás, én-építés, én-bontás nagyon őszinte pillanatai. De aztán minden visszahullik a test-lélek közhelyekbe, elmarad a beígért percepciós játék. Helyette pedig beszél a jól használt szecessziós dialektus, múlt-századelős hangulati elemekkel. Van ezekben a versekben oltár, rózsa, csontujjú halál, hóesés, szív és lepkeszárny, megszólal az ősdal. És valami elképesztő nagyon rég volt bizalom a (saját) lírával szemben:

De amikor belehullanának ezek a versek a rózsaszirmos asszonybúba, akkor hirtelen mindig előbukkan néhány különös elem, s ez elég ahhoz, hogy az ember végigolvassa a kötetet.

Lewis Carrol, aki az egyik kiindulópontja, és idézett szerzője a kötetnek, például visszavihetne a mondhatóság és mondhatatlanság logikájához, a nyelv szigorúan játékos világába. Itt kezdődhetne a kísérletezés a nyelv működéséről, de sajnos ezt  is megakasztja  a lírai moralizálás és pszichologizálás:

Aztán Lewis Carrol után ugrás, majdnem egy évszázadot, és váratlanul belebotlunk Lara Croftba, majd benyitunk egy (kellőképpen fel nem térképezett) „zombigyárba". Fogalmam sincs százötven év múlva, hogy fogják olvasni, de biztosan különösen zamatosnak fogják gondolni ezeket a sorokat: 

(Ide nekem a sztracsatellás Heidi csokoládét! - G.E.)

Helyet kér magának néhány popkult morzsa ebben a klasszicizáló építkezésben, és ettől lesz a kötet elevenné, kedvessé. Kedvem lenne leülni Kindével és megnézni  Willy Wonka Csokigyárát, a különböző torz és esendő testekbe zárt figurákkal, a csokievés bűneire és kéjeire írt etikájával és kedvem volna végiggondolni vele közösen, vajon hogyan is lehetne ezekből a jó ötletekből, horror-mese szilánkokból valóban működő tereket, dark-lírát építeni, hogyan lehetne ezt a gazdag stiláris eszköztárat működőképessé tenni. Azt mondja Demeter Szilárd , hogy "Ez a könyv, Kinde Annamária Mondhatatlan című könyve az énáltalam utóbbi években olvasott verseskötetek közül az egyik legjobb. A Kinde-könyvem. Ott a helye a Rilke-összes és Lövétei Lázár Laci-összes mellett. Kimondtam." Szerintem közel sincs ott a helye a Rilke-összes mellett (különben is, ez milyen hülye kategorizálás?), Lövétei Lázár is sokkal messzebb és közelebb merészkedett ahhoz, amihez Kinde nem. De, hogy jönni fog egy nagyon jó Kinde-kötet a következő években, abban biztos vagyok.

Hozzászólások (0)

Szóljon hozzá Ön is!

Név

Email

Cím

Hozzászólás

Írja be a képen látható karaktereket

Küldés