RoDir.ro
Ma 2010. 3. 11, csütörtök, Szilárd napja van. Holnap Gergely napja lesz.

Antohi felmondott. Vége a román értelmiség jó hírnevének?

Nyomtatás E-mail
2006. 10. 23. 02:42
le.jpgSorin Antohi megerősítette, hogy pénteken felmondott a CEU-n (ahol prorektor és tanszékvezető volt), miután kiderült, hogy nem rendelkezik a funkciók betöltéséhez szükséges doktori fokozattal. Román akadémiai körökben úgy vélik, az Antohi-botrány alaposan megtépázza a román értelmiség nemzetközi hírnevét. Ugyanakkor szerintük ez volt az egyetlen méltó módja a történész visszavonulásának.

Mircea Mihăieş (a Temesvári Nyugati Egyetem professzora, irodalmár, esszéíró) szerint "ezután számíthatunk arra, hogy a román értelmiségit, legalábbis ha a humán tudományok területén mozog, gyanakvással fogadják külföldön." Az Antohi-botrányt szomorú és sokkoló esetnek tartja. Értetlenül áll a történtek előtt, hiszen, mint mondja, Antohi "képes akár évente megvédeni egy-egy doktori dolgozatot".

Vladimir Tismăneanu, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Országos Bizottság elnöke és a Marylandi Egyetem professzora magánlevélben értesült Sorin Antohi felmondásáról. A sajtónak azt nyilatkozta, Antohi nem fűzött kommentárt a döntéséhez. Tismăneanu még hozzátette: mivel a doktori tanács öt tagból áll, szerinte ez az ügy nem fogja veszélyeztetni Antohi diákjainak doktorátusi munkáját.

Bogdan Murgescu, aki maga is előadótanár volt a CEU-n, úgy gondolja, az eset ugyan fekete foltot jelent Antohi életrajzában, de nem fogja negatívan befolyásolni a román akadémiai életet. "Formálisan ez súlyos probléma, viszont neki igen magas szintű szakmai képességei vannak" - jeletette ki.

Antohi így nyilatkozott a Cotidianulnak: "Igen, felmondtam a CEU-n, minden tisztsegemből. »Öntisztítást« végeztem, noha senki sem kért rá. Sőt! Az értékes emberekben sosem kérdőjeleződött meg a belém vetett bizalom. Én viszont fizetni akarok, sokszorosan, minden hibámért. Majd visszatérek valamikor a közéletbe és az akadémiai életbe, előbb néhány román és angol nyelvű könyvvel, melyek közül némelyiket már befejeztem. A »formális rehabilitálással« csak azután foglalkozom. Egyelőre a saját, személyes projektjeimre koncentrálok, de anélkül, hogy cserben hagynék másokat." (Cotidianul)


Hozzászólások (0)add
Szóljon hozzá Ön is!
quote
bold
italicize
underline
strike
url
image
quote
quote
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley

security image
Írja be a képen látható karaktereket


busy
 
< Előző   Következő >
Ajánlott cikkek
Hozzáad: Digg Hozzáad: Del.icoi.us Hozzáad: Reddit Hozzáad: Yahoo Hozzáad: Blogmarks Hozzáad: Technorati Hozzáad: Spurl Hozzáad: Google Hozzáad: Blinklist Information
Friss
metazin.hu
Dossziék
Női
Tusarok
Friss hozzászólások
Közhelyek köztereken...
[b]"Csakhogy a hAlfirka.hu és a poet.hu irodalmis...
Közhelyek köztereken...
Bocsánat, elnézést, csak regisztrálnom kellett...
Közhelyek köztereken...
Köszönöm e szép, másodjára is megtapasztalt ...
Miért bátorítjuk a m...
Természetesen az nem hihető, hogy minden román ...
Francia regény Kőrös...
rabbit: A balszélen sincs humorérzék... Egyéb...
Miért bátorítjuk a m...
Kedves lám-lám! Áldott ortodox húsvétot kívn..
Miért bátorítjuk a m...
Menjetek dolgozni,és ne politizáljatok és olvas...
Miért bátorítjuk a m...
Nálunk ugye már kultúrtöténeti magasságokba ...
Francia regény Kőrös...
Van valami intriszting abban, ahogy A7 bekopopész...
Szülés. Élmény. Trau...
Az biztos hogy én soha nem fogok szülni! Durva d...
Bejelentkezés





Elfelejtette a jelszavát?
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon most!
Irodalom
Színház
Film
Látvány
Zene
Globmob
Népszerű cikkek
kistango.hu
Litera
RSS csatornák

Szavazás honlapunkra
kocka28
Kapcsolatfelvétel | Támogatóink