A Hét első nyilvános vitája Egyed Péter A szabadság a filozófiában, valamint Szabadság és szubjektivitás c. kötetei kapcsán a liberalizmus erdélyi esélyéről és esélytelenségéről szólt. Meghívott vendégeink voltak: Egyed Péter, Salat Levente, Szilágyi-Gál Mihály. A beszélgetéshez csatlakozott: Balázs Imre József, Papp Sándor Zsigmond, Tibori Szabó Zoltán, Veres Valér. Kérdezett: Parászka Boróka.

■ S.L. A liberalizmusnak nincs semmilyen hagyománya Erdélyben, mert nem voltak adottak erre a feltételek. Erdély, a maga nemzeti projektjével valamiféle függőségben volt mindig. Nem volt abban a helyzetben, hogy szuverén entitásként tételezze önmagát. Nagyon sok olyan dolgot tudunk elmondani magunkról, amelyek Erdély történelméhez kötődnek, s amelyek a liberalizmusnak nagyon fontos tartozékai. Sokszor emlegetjük például a tolerancia hagyományát. Nagyon markáns autonómiatörekvésekről lehet beszélni Erdélyben, és ez is a liberalizmushoz kötődik. Más kérdés, hogy ezek a törekvések soha nem teljesedtek be igazából. Ezeknek az elemeknek a megléte ellenére azt kell mondani, hogy az erdélyi liberalizmus soha nem gyakorolt érdemi befolyást. Az, hogy milyen perspektívából gondolkodom a liberalizmusról, annak a következménye, hogy a kilencvenes évek legelején szembetaláltam magam azzal a nehezen feloldható helyzettel, hogy kisebbségi helyzetben liberális csak akkor lehet az ember, ha a közösségi autonómiáért száll síkra. Ennek pedig módja van, ha kommunitárius liberális.

■ Sz-G.M. Örülök, hogy kimondtad azt, hogy egy olyan eszmerendszerről beszélünk, amelyen belül különböző ellentmondások feszülnek. Én ugyanis baloldali liberális vagyok, szerintem ilyen szempontból nyakig benne vagyunk a slamasztikában. Nyilván ezekről a dolgokról nem tudnék sommásan beszélni. Az egyik láncszem, amely a liberális eszmerendszer különböző irányvonalait összekapcsolja, az a kritikai gondolat. Én a vita lehetőségével tudok azonosulni. A liberalizmus és a baloldal is a felvilágosodásban gyökereznek, és abban különböznek a konzervativizmustól, és minden közösségi alapú gondolkodástól, a kommunitarianizmustól és a nacionalizmustól is, hogy a fennálló rendet nem tartják evidensnek. Erről lehet vitatkozni. A militánsabb, baloldalibb régióit jellemzi a meggyőződés, hogy a rendet nem csak vitatni, de megváltoztatni is kell. Mondja Marx maga.

■ P.B. Oké, ez így mind szép, de megint elhangzott az az alapképlet, amelyet lassan már átoknak, végzetnek látunk. Hogy a perifériából, a sajátos módon tételezett és túlértékelt kisebbségi helyzetből nincs kilépés. Számomra még mindig kérdés, hogy lehet-e erdélyi liberalizmus. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy nincsenek liberális hagyományaink. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy ez a helyzet predesztinál a közösségelvűség abszolutizálására, megkerülhetetlenségére. Lehet, hogy csak az intézményes háttér és az igény hiányzik ahhoz, hogy markáns liberális politikai jelenlét legyen Erdélyben. Amíg Közép-Kelet-Európában évtizedekig készültek liberális gondolkodók a rendszerváltásra, amíg tucatjával születtek a szamizdat kiadványok, kialakultak a civil ellenállás és véleményalkotás formái, addig nálunk mi történt? Valóban mindenért felelőssé tehető a diktatúra?

■ Sz-G.M. A kritika, az egyéni válasz nem megspórolható. Ilyen szempontból valóban nem mellőzhető a személyes felelősség kérdése.

■ E.P. Nagyon becsületes dolog, hogy meghatározzuk, kinek milyen viszonya van a liberalizmushoz. Egye meg a fene, én liberál liberális vagyok. Én azt hiszem, hogy az erdélyi társadalom a maga periferiális mivoltában soha nem került abba a helyzetbe, hogy a liberalizmussal szembesüljön. Itt a védekezés csak akkor volt lehetséges, ha kollektív fellépésként történt. Amikor mi a liberalizmusról beszélünk, akárhogy is beszélünk: a szabadságot helyezzük a középpontba. Mindenki született liberális, csak nem tudja megfogalmazni. A szabadság és a kényszer párban vannak, csak ezt soha nem hangsúlyozzuk. Azt hiszem, hogy a liberalizmus a filozófiától a doktrínáig messze nem fogalom. Hanem valóban: érzület. Amikor szabadelvű barátaim, itt ül velünk Veres Valér, Swartz Róbert és mások is lappanganak, liberálisokként próbáltak megfogalmazni bizonyos dolgokat, akkor mindig azt mondták nekem, hogy Egyed, menj át a másik szobába, nézz magadba, és szállítsd az alapelvet. Amikor Misi azt mondja, hogy a liberalizmus kritika, akkor tökéletesen egyet tudok vele érteni. És hozzáteszem: a liberalizmus ugyanakkor reform. Nem tud a hagyományból építkezni. Amikor a szabadelvű platform a nemzetről és a vallási kérdésekről kellett nyilatkozzon, akkor mindig bajban voltunk.

■ S.L. Nagyon szerettem, ahogy elkezdted ezt a gondolatot kibontani. Azt írod Péter, hogy a szabadsággal való foglalkozás a szabadságra való képességnek a próbája. Én ezt nagyon mély dolognak tartom. Szabadnak lenni nagyon egyszerű dolog, de nem vagyunk megtanítva arra, hogy ezt hogyan kell csinálni. Azok sincsenek jó helyzetben, akik a múlt rendszerben élték le az életüket, de attól tartok, azok sincsenek jobb helyzetben, akiknek már nincsenek emlékei erről a rendszerről. Sőt, az ő helyzetük szinte nehezebb. Többek között azok miatt, amiket említesz, Péter. Én visszatérek kicsit a pozíciók definiálásához. Azt a provokatív megállapítást fogalmaznám meg, hogy a kommunitáriánus liberalizmus nem rendhagyó dolog. Nem egy rossz dolog. Abból, ahogy Boróka felvetette a dolgot, némi bűntudatom támadt. Én úgy gondolom, hogy azok a liberálisok is kommunitariánusok, akik ezt nem tudják magukról. Még azok is, akik azt mondják magukról, hogy liberális liberálisok. És mindez azért van, mert a liberális eszmerendszerben van egy alapvető ellentmondás, ami pont az univerzalizmussal függ össze. Egyetemességről beszél, és nem számol a határok létezésével. Szabadnak lenni csak közösségek, nemzetek, országok határai között lehet, mert ennél jobb keretet adni arra, hogy létrehozzuk a szabadság kontextusát az egyének számára, az emberiség nem talált ki. Az a liberális diskurzus, amely úgy beszél az emberről, mintha nem volnának nemzetek, mintha csak egységes emberiség lenne, nagyon súlyos ellentmondást épít magába. Az etnocentrizmus, amit elítélünk nagyon sokszor, az egy természetes emberi állapot. A liberális eszmerendszer nyitott, és ezért képes az önkorrekcióra. Ezért gondolom, hogy a kommunitariánus liberalizmus a legautentikusabb liberalizmus.

■ P.B. Hol lehet ezzel a vegytiszta univerzalista liberalizmussal találkozni?

■ E.P. A vegytiszta mintát is kell őrizni, hogy amikor letérünk a pályáról, akkor lehessen mihez viszonyítani.

■ Sz-G.M. A verseny és szabadság között van egy nagy ellentmondás. A verseny feltétlen elfogadása, egyéni szinten tönkreteheti a szabadságot. Kelet-Európában még mindig csak feléleszteni próbáljuk a liberalizmust, mert tényleg óriási szükségünk van a teljes kelléktárára. Próbálkozásaink közben pedig azt kell látnunk, hogy ott, ahol ezek a gondolatok megszülettek, a társadalomnak az a humanista rétege, amely történelmi gyökerei révén a liberalizmushoz kötődik, most tüntet ellene az utcákon. Tüntet az ellen az új rendalkotás ellen, amelyet a feltétlen verseny egyes győztesei megteremtettek. A kapitalizmusnak arról az elnyomó szintjéről van szó, amely számára én, mint egyén, már megint nem számítok.

■ P.B. Ha itt valamilyen módon megerősödik a liberalizmus, akkor melyek lehetnek a helyspecifikus liberális kérdések, témák? A rendszerváltás óta megfigyelhettük Magyarországon, hogy ezek a liberális témák hogyan befolyásolták a politikai diskurzust. Emlékezetes volt a kilencvenes évek elején, amikor felmerült a szexuális jogok kérdésköre, Fodor Gábornak köszönhetően. Aztán jött az abortuszkérdés, amely megmozgatta mind a politikai, mind az akadémiai, szakmai életet. Legaktuálisabb a drogfogyasztás kérdése, amely mentén megint kirajzolódott a magyar politikai szembenállások egész térképe. Vannak-e itt most olyan témák, amelyek az erdélyi közösség számára fontosak?

■ E.P. Higgyétek el, gyerekek, hogy itt most nagyon fontos dologról van szó, és hadd legyek egy kicsit személyes. Nem volt elég nekem, hogy Tamás Gáspár Miklós barátjává lettem a hetvenes években, és ezt a fejemhez is vágják öten, amíg végig jövök a Donáth úton. A hazai sajtóban már a liberális „szitokszó" is a nevemhez tapadt. Milyen rendes apja van, mondják rólam, és mégis... Tibori, aki jól ismeri a helyi sajtót, el tudja mondani, hogy hány összefüggésben jelent meg a liberalizmus pozitív összefüggésben. Tulajdonképpen, hogy micsoda a liberalizmus, hogy eszik-e vagy isszák: soha semmi nem jelent meg. Fodor Sándor bátyánk milliószor elmondta, hogy kedvenc szitokszava a liberális jelző. Ez a liberális ösztön azt kell jelezze, ez a gyakorlati fontossága: hogy melyik az a csoport, amelyet helyzetbe kell hozni. Ez a helyzetbehozás a liberális ösztön feladata. A hagyományos liberalizmus azt mondja, hogy vagy megél, vagy meghal. Én nem mondhatom ezt, mert engem az összes boldogsága érdekel, anélkül, hogy kijelenteném, hogy végül is mindannyian egyenlők leszünk. Nem akarom a szolidaritás vagy a szeretet fogalmait használni.

■ P.B. Akkor a hazai liberális témák tulajdonképpen baloldali témák?

■ E.P. Ez az ellentmondás mindig is benne volt a liberális gondolkodásban. A született kantiánus John Stuart Mill titokban a nagy amerikai anarcho-libertariánus, anarcho-szocialista teoretikusokkal kacérkodott, csak ezt titokba tartotta, mert nem volt túl elegáns akkor.

■ Sz-G.M. Igen, ez az a pont, ahol mindig tekintettel kell lenni a liberalizmus önkorrektív jellegére. A probléma a baloldal autoriter jellegében rejlik.

■ E.P. Pontosan arról van szó, hogy a tapasztalás segítségével le tudja győzni a liberalizmus a saját tévedéseit.

■ P.B. Akkor megint megkérdezem: melyek lesznek Erdélyben a sajátos liberális problémák, célok?

■ E.P. Te most arra gondolsz, hogy a román politikai fronton mi fog megjelenni?

■ P.B. Nem a PNL-re gondoltam, mert hol is liberális a PNL? Egyáltalán vannak-e román liberálisok?

■ Sz-G.M. Csak liberális ügyek vannak. Magyarországon is az történik, hogy időnként felmerül a liberális probléma, most például a családon belüli erőszak és a prostitúció kérdése. Különböző típusú válaszok érkeznek erre. Liberális válaszok is.

■ P.B. Jaj, Misi, tudod te is nagyon jól, hogy a kérdésfelvetés, a propaganda a liberális oldalról jön. Azt elismerem, hogy a felvetett témák kiválóan alkalmasak arra, hogy a saját politikai identitását minden politikai szereplő, a FIDESZ is, markánsan meghatározza.

■ Sz-G.M. Én nem a pártokra gondolok. Az tény, hogy a liberalizmus Magyarországon a hetvenes évek végétől, a nyolcvanas évektől van jelen. A Demokratikus Ellenzék liberális mozgalom volt. Nálunk voltak ellenzéki kezdeményezések, de nem volt mozgalom. Magyarországon volt mozgalom is. Az SZDSZ azokból a civil kezdeményezésekből nőtt ki, amelyek akkor jelentkeztek. És akkor is témák, konkrét helyzetek mentén szövetkeztek az emberek.

■ P.B. Akkor rámenős kell legyek: most, itt milyen témák mentén tudunk szövetkezni?

■ E.P. Az egyik legkeményebb kérdés a vallási szekularizáció kérdése lehet. És melyik párt volt az, amely az ortodoxia államvallássá való nyilvánítását szorgalmazta? A PNL. Ezt csak azért mondom, hogy értsük meg, mekkora elképesztő káosz van a fejekben. Másik téma. Beszéltünk a verseny kérdéséről. Emlékeztek az egyetemet illetően, hogy milyen kemény viták voltak az egyetem-üggyel kapcsolatban. Azért érveltünk az önálló magyar egyetem mellett, mert úgy gondoltuk, hogy lehetőséget teremt a versenyre. Alternatívát jelent. Erre a román liberális kollegák felálltak, és azt mondták, hogy versenyt: azt nem.

■ P.B. No, egyetem-kérdés: ezzel lehet provokálni Salat Leventét.

■ S.L. Inkább ne provokáljunk, válaszolok egy korábbi kérdésre.

■ P.B. De miért?

■ S.L. Azért, mert ez elviszi a beszélgetést, és nem biztos, hogy ez egy liberális téma. Jó kérdésnek tartom, hogy mire fogunk számítani, hogy fog-e szerepet játszani a liberális nyelv és gondolat a romániai magyarság sorsának alakításában. Elég érdekes nézni, hogyan pluralizálódik a román választói bázis. A dolgok kezdenek föllazulni. Én mégsem bocsátkoznék határozott prognózisokba. A romániai magyar közösség nem tudta megoldani a modernizáció és a hagyomány kérdését. Itt keverjük össze a dolgokat. Ebből a problémából csak a markáns liberalizmus révén lehet kitörni. A quebec-i franciákról mondják, hogy a hatvanas-hetvenes évekig rettenetesen konzervatív közösség volt. A hetvenes évek közepétől gyors liberalizálódás következett be, és ennek eredményeként politikai közösségé váltak. Megteremtették azt a politikai kontextust, amelyben az egyéni szabadság intézményesülni tudott. Sajnos, itt nálunk már nem nagyon van tétje a dolgoknak. A fontos dolgok Pesten történnek. Itt azért érdemes bármit csinálni, hogy Pesten visszhangra találjon. Egyre inkább adjuk fel azt az igényt, hogy itt legyenek instanciák, valami, ami itt számít. Ha ez a folyamat nem fog megállni, akkor az igényig sem jutunk el, hogy elinduljon a modernizáció. Akkor pedig megállíthatatlan lesz az önfelszámolás. Magyarország Európai Uniós tagságával az elszívó hatás még jobban fel fog erősödni. Ezzel szembe kell nézni. Most az a kérdés, hogy az elszívó hatás, vagy a belső konszolidáció, az intézményépítés lesz-e a gyorsabb trend.

■ E.P. Hogy a sajtónyilvánosságban az uralkodó tematika továbbra is az lesz-e, amelyet le tudunk írni 12 antinómiában (román-magyar viszony, Bukarest-Budapest viszony stb.), jó kérdés. Szívszorongva nézem, hogyan tudtok egy olyan tematikát kihegedülni, amely eltér ettől az uralkodó problémakörtől, amely eredeti. Valóban a kérdések megoldásának a helyspecifikus módja abban a nyilvánosságban születhet meg, amely kívül van a megszokott terminusokon, túl van a típusmegoldásokon. A román liberális térfélen biztosan a gazdasági kérdések lesznek a legfontosabbak. Abban a pillanatban, hogy a multik elkezdenek hegedülni, előtérbe kerül majd a neoliberális gondolkodás.

■ P.B. De Péter, ezek már rég itt hegedülnek!

■ E.P. Akkor még nem tudják, hogy mit akarnak létrehozni.

■ P.B. Nehogy azt mondd Péter, hogy létezne itt bármiféle átgondolt gazdasági irányítás, koncepció, pro vagy kontra piacgazdaság. A dolgokat a nehézkedés és nem a stratégia irányítja.

■ E.P. Azt te se gondold, hogy a román demográfiai struktúrából következően például el lehet hallgattatni mondjuk a román rurális réteg érdekeit. A román hatalmi elitnek fogalma sincs, hogy hol fognak megjelenni ezek az érdekszférák, de ez az ő baja, mert őt fogja elsöpörni.

■ P.B. Na, ez a kérdés: hogy van-e olyan erő, réteg, intézmény, ami bármit is számon tud kérni a román hatalmi eliten? Nekem úgy tűnik, hogy nincs. Itt van például a Dilema Veche, sajnos be kell látni: egy vulgárliberális, vadkapitalista kiadvány. Számonkérései nem érintenek lényegi kérdéseket, ami a gazdasági, politikai, szociális folyamatokat illeti. Mit gondoltok, a húszas, harmincas nemzedék milyen viszonyban van a liberalizmussal?

■ V.V. Akik a kommunizmus után szocializálódtak, teljesen mások. Jobban hasonlítanak a nyugat-európai ifjúsághoz, mint társaik.

■ P.B. Ezt a politikai preferenciákra is érvényesnek gondolod?

■ V.V. A román fiatalok körében is érvényes ez az eltérés.

■ Sz-G.M. Én a médiafogyasztás szempontjait figyelembe véve tudok hozzászólni a kérdéshez. Hogy csupán „etno-nyelvi" alapon fogyasztják-e a sajtót, az sok mindenről árulkodik. Hogy mennyire olvassák a magyar fiatalok például a román lapokat, a román irodalmat. Tudjuk, hogy ez például fordítva nem is működik. A mai fiatalok inkább hajlandóak idegen nyelven kulturális termékeket fogyasztani. És ez része annak, hogy mennyire tudnak részévé válni az ország politikai közösségének. Nem többségi, etnonemzeti és kisebbségi gettóban élnek, hanem kilépnek ebből.

■ S. L. Én két ilyen politikai értékrend kutatásra emlékszem. Tulajdonképpen a mai fiatalság nincs könnyű helyzetben, amikor a liberalizmushoz kell viszonyulnia. Nincs színvonalas beszéd a liberalizmusról.

■ P.S.Zs. Engem a szakmám révén az izgat a legjobban, hogy mikor lesz esély arra Erdélyben, hogy létrejöjjön Erdélyben egy liberális szemléletű lap. Két olyan lap születésénél is ott voltam, amelyek fel akarták vállalni a liberális eszméket. Az egyik a Krónika volt, a másik az Erdélyi Riport. Hogy mi lett belőlük, arról most ne beszéljünk. Nekem az az érzésem, hogy nem is volt meg a sansza, hogy sikerüljön.

■ S.L. De hát nyugtassuk meg Zsigát, hogy van ilyen lap. Hogy legalábbis szokták balliberálisként szidalmazni.

■ P.S.Zs. Ez nem mérvadó, mert az édesanyámtól az újságig sokmindent szoktak így szidalmazni.

■ T.Sz.Z. Azt mondjátok, hogy nem jelenik meg a liberalizmusról mérvadó anyag. De hogy képzelitek el ti, akik ezzel mélyebben foglalkoztok, hogy egy ilyesfajta eszmecsere nyilvánosságra jusson? Boróka felvetett itt egy retorikai kérdést, hogy miért nem volt liberális eszmecsere a rendszerváltás előtt, de mindenki tudja, aki átélte a diktatúrát, hogy miért nem volt.

■ P.B. Egyáltalán nem volt retorikai a kérdés. Nekem ne mondja senki, hogy csak azért nem voltak szabad gondolatai, mert tudott a besúgókról. Ez igenis a személyes felelősség kérdése is, egy becsületes liberális ember lehallgató készülék mellett is legyen becsületes liberális ember.

■ T.Sz.Z. Hány olyan cikket jelentettetek meg, amely elmagyarázta volna az egyszerű embereknek, mi a liberalizmus? Én egyetértek azzal, hogy mindenki pontosítsa, milyen liberalizmust vállal fel. De miért van az, hogy a kilencvenes évektől kezdve nem mondta ki a romániai magyar elitben senki, hogy a kisebbségi közösség alapvetően liberális közösség. Mindig valamit szeretne. Hogy legyen szabad ezt, legyen szabad azt. Akkor miért kell meggyőzni ezt a közösséget a liberalizmus igazáról?

■ E.P. A kérdések akkor kezdődnek majd megfogalmazódni, amikor politikai arcélt kap az erdélyi magyar társadalom.

■ P.B. És ez mikor lesz?

■ P.S.Zs. Hallottátok, mi volt a központi választási iroda mottója? Máma már nem szakad tovább...

■ E.P. A politikai közösség öntudatával kapcsolatban. Ahhoz, hogy bármelyikünk meg tudja fogalmazni a maga politikai identitását, hogy a politikai cselekvéseinkre magyarázatot és stratégiát találjunk, szükség van a civil motivációra. Hogy hol kezdődik a mi felelősségünk? Hogy mi jelent meg a liberalizmusról a nyilvánosság előtt? Hát, ebből a két kötetből nagyon sok minden, ha nem is a legszélesebb nyilvánosság előtt, inkább a szaksajtóban volt olvasható. És a reakció mindig az ejnye-bejnye volt. Most a kolozsvári katolikus klérus felkért egy Kant évfordulós cikk megírására, és ez elképesztő liberális áttörés.

■ S.L. Szerintem nem Péteren kell számon kérni, hogy mennyit dolgozott a liberalizmus hazai helyzetéért. Nagyon fájlalom azt például, hogy erről a két kötetről még nem jelent meg egy kritika, egy szösszenet sem.

■ T.Sz.Z. Félreértettétek a kérdést. Én nem a szakmai munkát, hanem a publicisztikát hiányolom.

■ S.L. Nem így működik. Hogy nézne ki, ha Péter mondjuk a kolozsvári Szabadságban ilyesmiről értekezne?

■ E.P. A két világháború közti magyar sajtó liberális hagyományairól sok szó esik. Akkor volt olyan újságíró, aki azt mondja: ejnye, uraim, nem így kéne.

■ P.B. Ne zárjuk le ilyen könynyen a kérdést. A legnagyobb horderejű kérdéseket is lehet közérthetően, a legszélesebb nyilvánosság előtt is szakmailag korrekt módon tárgyalni. Avagy kinek a kérdései ezek az alapkérdések? Nem igényelnek társadalmi vitát?

■ Sz-G.M. Magyarországon sokkal nagyobb az intézményes szabadság. A sarkított véleménynyilvánítást is jobban tolerálták. Magyarországon mindig volt a hatalomnak belső ellenzéke. És ez meghatározta a későbbi történéseket. De ott is, és itt is jellemző, hogy a liberalizmus az egy értelmiségi kultúra. Ezért nem tud elindulni felvilágosító formában. Figyelni kell azokra a témákra, amelyeket a „plebsz" kitermel magából.

■ P.B. Na, mondok én neked egy ilyen témát, ami biztos, hogy nagyon sokakat érint, és mégsem látom azt, hogy akár a politikai, akár az értelmiségi elit elkötelezte volna magát ennek érdekében. Milyen galádság az például, hogy a határon átlépő-pénzért turkálnak a pénztárcámban? Hogy korlátozzák a mozgásszabadságomat?

■ P.S.Zs. A jelenlegi politikai elit sajtóhoz való viszonya lehetetleníti el, hogy mérvadó liberális sajtó szülessen, mert az mindig kényelmetlen.

■ Sz-G.M. A tapasztalat azt mutatja, hogy a tényfeltáró újságírás teremti meg a kapcsolatot a liberalizmus nyilvánossága és a között, ami az emberekkel történik. Egy nagyon jó tényfeltáró riportból szembesülnek az emberek, hogy nem a filozófusok, nem a politikusok magánbizniszéről van szó, hanem arról, ahogyan velem bánnak a magyar konzulátuson, a román-magyar határon. Két műfaj hiányzik a leginkább: a tényfeltárás és a kritikai hangnemű írás a hazai sajtóból.

■ P.S.Zs. Sajnos nekem az a tapasztalatom, hogy a tényfeltáró újságírás a hazai sajtóban a politika eszköze.

■ B.I.J. Szerintem van egy liberális hetilap, ez, amelynek az estjén jelen vagyunk. Működik egy internetes portál, a Transindex, szintén úgy tűnik, hogy liberális. És tudnék mondani egy havilapot, amelyben a liberális eszmék szintén megjelennek: a Korunk. A kérdés azonban az, hogy a liberalizmus témáit jelenítsük meg. Mint ahogyan tette ezt Szilágyi N. Sándor, amikor a kivándorlásról írt. Mi volna, ha például egy olyan liberális témával foglalkoznánk, mint a Székelyföld? Szerintem ez egy hatalmas liberális téma. Ezt a kérdést általában nem liberális módon vetették fel. Bár Kolumbán Gábor a Krónikában megtette a magáét. Szerintem a Székelyföld, mint liberális probléma a bizalomépítésről szólna. A román sajtóban él egy negatív mítosz, ezt kéne felszámolni.

■ E.P. Amikor Szilágyi N. Sándor nevét említetted, elgondolkodtam azon, hogy ő egy függetlengondolkodó, egy másként gondolkodó vagy szabadgondolkodó. A székely kérdéshez azért nem lehet liberális oldalról hozzászólni, mert monopolizálva van.

■ P.B. A csíksomlyói búcsún találkoztam a Magyar Narancs munkatársaival, és érdekes volt megélni, hogy ők hogyan látják azt az eseményt, amelyet eddig csakis egyféle, jól koreografált módon tálalt a magyar média. És elgondolkodtam nemcsak azon, hogy számunkra, erdélyi magyarok számára, mikor lesz vonzó a liberalizmus, de azon is, hogy az erdélyi magyarság mikor lesz izgalmas kérdés a magyar liberális politika számára. Hogy a Fidesz gyarmatosít, azt évek óta látjuk. Nincs más út a magyar - magyar politikai együttműködésre? Csak kihelyezett magyar belpolitikai csaták tere lehet ez a vidék? A következő beszélgetés lehetséges kiindulópontja: hogyan szüntethető meg ez a Péter által jelzett monopólium.

A beszélgetésre 2004. június 8-án került sor a kolozsvári Sapientián, Tonk Márton közreműködését, a rendelkezésünkre bocsátott termet és a közönség figyelmét ezúton is köszönjük.

Megjelent A Hét 2004 június 17. számában 

Hozzászólások (0)

Szóljon hozzá Ön is!

Név

Email

Cím

Hozzászólás

Írja be a képen látható karaktereket

Küldés