RoDir.ro
Ma 2010. 3. 11, csütörtök, Szilárd napja van. Holnap Gergely napja lesz.

Bemutatkozó-turnén a kolozsvári végzős színisek

Nyomtatás E-mail
2007. 05. 17. 17:53

kortancA Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színházművészeti és Televíziós Karának negyedéves hallgatói május 21-én, hétfőn 17 és 19 órakor Sławomir Mrożek Mulatság című művével vendégszerepelnek a Nagyváradi Állami Színház stúdiótermében. Május 22-én és 23-án este 7 órától Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház Kamaratermében lépnek fel Arthur Schnitzler Körtánc című darabjával.

Mulatság a váradi stúdióban

Sławomir Mrożek abszurd drámájában három legény (B, N, S) mulatságba érkezik, de a teremben, ahol a mulatságnak kellene lennie, senkit nem találnak, sőt, még az ajtót is be kell törniük, hogy bejussanak. Az elhagyatott helyiségben sorra kerülnek elő a jelek, amelyek arra utalnak, hogy valahol mégis kell lennie mulatságnak, a játék sodrában azonban már egyre kevésbé egyértelmű, hogy menyegzőre vagy temetésre érkezett a három legény: se zene, se emberek, mindössze egy fél üveg ital, néhány maszk, üres üvegek - többnyire ez minden, amit találnak. A három legény azonban tovább várakozik és hisz abban, hogy lesz mulatság, hogy lesz játék. „Mulatság, játék, színház. Mit kell tenni, hogy mulatság legyen? Játszani. Mi kell, hogy a játék komoly és igaz legyen? Színház. Mi kell a színházhoz? Hivatás?!" - vallják az előadók. „A hivatás szó számomra vallásos jellegű... Akinek hivatása van, arra az Isten rámutatott, de én ezt nem éreztem soha." - írja Sławomir Mrožek.

A végzős hallgatók az előadást saját erőből, tanári segítség nélkül hozták létre a Kolozsvári Diákművelődési Házzal közös produkcióként.

Sławomir Mrożek: Mulatság
A Kolozsvári Diákművelődési Ház és a BBTE Színházművészeti és Televíziós Kar végzős hallgatóinak közös produkciója
Szereposztás:
B: Farkas Lóránd
S: Benedek Botond
N: Gábos Albin
Rendezte: Albu István
Dramaturg: Gönczi Hunor
Maszk: Orosz Annabella
Zene: Váncsa Levente

 

Arthur Schnitzler Körtánc című darabját Zakariás Zalán rendezésében tekinthetik meg Sepsiszentgyörgyön az érdeklődők.

Szereplők: Máthé Annamária (III. éves), Benedek Botond, Nagy Eszter, Gábos Albin, Benedek Ágnes, Albu István, Pethő Anikó, Domokos Erika, Bándi Johanna, Farkas Loránd.
Osztályvezető tanár: Szilágyi-Palkó Csaba.
Jelmez: Salat-Zakariás Csaga,
A rendező munkatársa Vajna Noémi.

A Körtánc a szerelem és testiség viharának kavalkádja. A vágy mint legfontosabb, egyetlen igazi érzés jelentkezik benne, melynek semmilyen rend, törvény vagy hit nem szabhat gátat. A hirtelen és meglepetésszerűen feltörő vágyaknak egyszerűen lehetetlen ellenállni, a pillanatnyi öröm birtoklásáért néha mindenről lemond az ember - de utána úgy sodródik tovább, mintha semmi sem történt volna. Lényünk csak akkor teljes, amikor a vágy eluralkodik rajtunk, de ezek miatt az elfelejtett pillanatok miatt eltévelyedik a lélek, lehetetlenné válik a boldogság beteljesülése. Egy nap úgy ébredünk, hogy már nem is tudjuk: hol vagyunk, kiégtünk-e végképp, van-e még esély az igazi boldogságra. A körkép lesújtó, érzelmeink káosza reménytelen. És a társadalmi ranglétrán felfele haladva egyre mocskosabb emberi maszkok vigyorognak ránk.

 

Forrás: Tamási Áron Színház, irodalmi titkárság; Szigligeti Ede Társulat, irodalmi titkárság 

Hozzászólások (0)add
Szóljon hozzá Ön is!
quote
bold
italicize
underline
strike
url
image
quote
quote
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley
Smiley

security image
Írja be a képen látható karaktereket


busy
 
< Előző   Következő >
Hozzáad: Digg Hozzáad: Del.icoi.us Hozzáad: Reddit Hozzáad: Yahoo Hozzáad: Blogmarks Hozzáad: Technorati Hozzáad: Spurl Hozzáad: Google Hozzáad: Blinklist Information
Lico
Dossziék
Női
Tusarok
Friss hozzászólások
Közhelyek köztereken...
[b]"Csakhogy a hAlfirka.hu és a poet.hu irodalmis...
Közhelyek köztereken...
Bocsánat, elnézést, csak regisztrálnom kellett...
Közhelyek köztereken...
Köszönöm e szép, másodjára is megtapasztalt ...
Miért bátorítjuk a m...
Természetesen az nem hihető, hogy minden román ...
Francia regény Kőrös...
rabbit: A balszélen sincs humorérzék... Egyéb...
Miért bátorítjuk a m...
Kedves lám-lám! Áldott ortodox húsvétot kívn..
Miért bátorítjuk a m...
Menjetek dolgozni,és ne politizáljatok és olvas...
Miért bátorítjuk a m...
Nálunk ugye már kultúrtöténeti magasságokba ...
Francia regény Kőrös...
Van valami intriszting abban, ahogy A7 bekopopész...
Szülés. Élmény. Trau...
Az biztos hogy én soha nem fogok szülni! Durva d...
Bejelentkezés





Elfelejtette a jelszavát?
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon most!
Népszerű cikkek
kistango.hu
Litera
RSS csatornák

Szavazás honlapunkra
kocka28
Kapcsolatfelvétel | Támogatóink